Neal Morse és családja ismét elgondolkodtató gospelekkel, sok-sok reménnyel és szellemi erővelajándékozott meg minketa mostani „Get-Closer-Weekend” alkalmával (‘Kerülj közelebb Istenhez hétvégén!’)
Körülbelül 2 héttel a közel 3 órás progresszívkoncert után Keltersbachban a Transatlantic együttesvezetője, Neal Morse (ének, gitár, billentyű) és családja barátaikkal egy majd 13 órás „Get-Closer-Meeting“-et celebrált. Az egész Európából összegyűlt jelenlévők nem csak tradicionális és templomi gospeleket hallhattak, hanem megoszthatták egymással személyes tapasztalataikat Istent dicsőségéről és a Szentlélek erejéről.
Az első nap a „Get in the Boat“ új stúdióalbumukból játszottak dalokat, de természetesen más ismert gospelek is felcsendültek, mint például a „Halleluja“.A „zene püspöke”, Neal Morse zenészbarátaival, Julie Harrisonnal és Debbie Breseenel illetve a gyermekeivel, Willivel és Jeydával úgy szólaltatta meg a darabokat, hogy a terem, de a hallgatók szíve is hamarosan melegséggel telt meg.
Változatosságként a közönségből többen a mikrofon elé léptek és személyes élettapasztalataikról, sorsukról, örömeikről meséltek. Köztük két angol szerzetes is, Mark és Jonathan, akik prédikátorként és énekesként vették ki részüket a programból.
Az előadások közti kétórás szünetben, a látogatók bőségesen fogyaszthattak ételt és italt.
A második nap abban tért el az elsőtől, hogy a vendégek közül, akinek volt kedve és hangszere, egyszerűen beszállt Nealhez és együtteséhez egy kis örömzenélésre. Így az együttes egy bőgőssel, egy fuvolással és egyénekessel gazdagodott.
Az első rész csúcspontja a 40 fős, Istent dicsőítő „a cappella” (hangszerkíséret nélküli) kánon volt.
A második részben első elnökünk Alexander Höfer is megragadta az alkalmat és egy pár szót szólt a látogatókhoz. Idézet Alex beszédéből:
„Kedves barátaim, a nevem Alexander Höfer Nusslochból. Községünk Heidelberg mellet fekszik. Szociálpedagógus vagyok és közel 20 éve dolgozom fiatalokkal. A munkámról szeretnék nektek beszámolni. De előtte szeretnék egy kis történetet elmesélni.
Négy évvel ezelőtt vendégeim jöttek Magyarországról, egy szegény falu polgármestere és két önkormányzati tag. Ők. még soha nem jártak nálunk, így országunkat csak hallomásból és a televízióból, főleg a labdarúgás által ismerték. Ezért nagyon kíváncsiak voltak, a TV-ből ismert Németország után milyen a valódi, „hús-vér”ország. Két délután nélkülem, csak magukban indultak el benyomásokat gyűjteni, a valósággal közvetlen közelről megismerkedni.
Vacsora közben aztán beszámolót tartottak friss élményeikről: Alexander a Te szülőfalud tényleg gyönyörű. Hatalmas, drága házaitok, és nagy autóitok vannak. Némelyik családnak 3 autója van. Gyönyörű, tiszta utcáitok és ápolt kertjeitek vannak. De mondd meg nekünk, hol vannak igazából az emberek? Mi két napja járjuk Nusslochot és még senkivel nem találkoztunk, akinek „Jó napot” kívánhattunk volna! Nem láttunk családokat, ismerősöket, akik a kertben együtt ülnének, beszélgetnének vagy főznének. Hol vannak a Te szomszédjaid? De mindenekelőtt, hol van itt az Élet?
Erre én nekik ezt válaszoltam: Ha Ti a szomszédokat, a társaságot, a 
közösségi életet keresitek, akkor sajnos haza kell, hogy menjetek, mert ezek a dolgok itt nincsenek, illetve abban a formában, ahogy Ti ezeket ismeritek, már nincsenek. Elmeséltem nekik, itt Nußlochban sok ember, közvetlen szomszéd él úgy egymás mellett, hogy hosszú évek óta nem találkoztak, beszéltek egymással.
Magyar barátaim tejesen elképedve, megdöbbenve néztek rám, láttam rajtuk, nem nagyon hiszik el, nem tudják elhinni, amit mondtam. De azért beszámoltak további benyomásaikról. Alexander, mi találtunk egy pár elhagyott játszóteret ahol a táblákon ez állt: „Labdarúgás tilos! Kerékpározni tilos!, Rollerozni tilos! Gördeszkázni tilos!” Nálatok inni még fagylaltot enni is tilos a játszótéren!“ Sokkal egyszerűbb, rövidebb és érthetőbb lenne ezt kiírni: „A játszótéren játszani szigorúan tilos! A szabály megszegése hatósági eljárást von maga után!” Mit lehet egyáltalán csinálni?!?
Mit válaszolhattam volna nekik? Talán azt, hogy azért nincs teljesen igazatok, csendesen beszélgetni, meditálni, de főleg imádkozni még szabad a gyerekeknek, ezekért még nem jár büntetés…
„És mi történik akkor, ha a gyerekek mégis ott fociznak vagy fagylaltoznak?” kérdezte a polgármester. Akkor azt kockáztatják, hogy valamelyik szomszéd kihívja a rendőrséget vagy a polgármesteri hivatalban panaszt tesz. Bizonyára feltűnt nektek a korhatár is. Az elmúlt évben egy 15 éves fiú a 8 éves öccsével a játszótéren kosárlabdázott, ahol csak 14 éven aluliaknak van a játék megengedve. Az egyik szomszéd kihívta a rendőrséget, akik a nagyobbik testvért elzavarták. Egy nappal később egy apa játszott a kisfiával. Az apára, aki nyilván sokkal idősebb volt, mint a 15 éves fiú, nem hívtak rendőrt. Sok ilyen eset történt, régóta gondolkodom, MIÉRT van az, hogy sok ember emocionálisan teljesen hideg, gyermekellenes, számukra a gyerekek nyüzsgése, vidámsága, kacagása zavaró, bosszantó, elviselhetetlen.
A felmérés
A sajtó már évek óta azt állítja, hogy nálunk kétszintű társadalom létezik. Ez első megközelítésben azt jeleni, hogy az anyagiak (pl. vagyon, ingatlan, jövedelem) alapján a társadalom két nagy csoportra osztható: „szegényekre” és „gazdagokra”. Munkám folyamán megtapasztaltam, hogy az anyagi különbségek mellett többek között létezik egy, a társadalom megosztottságát számomra sokkal kifejezőbb mutató, különbség. Úgy látom, érzékelem, van egy egyre gyarapodó, társadalmunk szellemi életére akaratlanul is egyre jelentősebb,negatív befolyást gyakorló csoport. Az ide tartozókat „Teljesítményszörnyetegnek“ nevezem akik csak dolgoznak, és akiknek kizárólag a pénz, a siker és a státusz az életelixírjük. Ezeknek az embereknek nincs idejük a családjukra,a társadalom többi tagjára. a tartalmasabb életre. A pénz és a siker hajhászása közben érzelmileg kiüresednek, így ne csodálkozzunk azon, ha gyerekeiknél is ezt tapasztaljuk. És ez a magatartás úgy tűnik, már nem csak a tehetősebbekre igaz, ha nem egyre inkább az őket mintául vevő, szociálisan lényegesen rosszabb helyzetben lévőkre, napi anyagi gondokkal küzdőkre is.
Neal Morse – Worship
Ezzel összefüggésben megfigyelhető, hogyan silányul az egészséges, 
széleskörű kíváncsiságon alapuló versenyszellem a „kinek van több pénze, vagyona, modernebb, menőbb cucca”, „ki a sikeresebb” hozzáállásra, magatartásra. Ebben a szellemi értékeknek, az ezeken való gondolkodásnak, töprengésnek, a másokkal való szolidaritásnak, toleranciának nincs helye, az önzés, a mindenáron érvényesülésa legfőbb motiváció. Ebben a világban, ha másképp nem megy, a másik eltaposása is megengedett, elfogadott. Ez a magatartás már a privát szférában és a munkahelyeken is terjed, megmérgezve a párkapcsolatokat, barátságokat, a kisebb-nagyobb közösségek életét.
A sporttal, futballal nagyon régóta foglalkozva megfigyeltem, hogy ragad át a gyerekekre az egyesület vezetőinek ellenségeskedése, beteges rivalizálása, kicsinyes gyűlölködése. Minden gyerek mindig csakis első akar lenni, társaiban nem ellenfelet, inkább ellenséget, bosszantó akadályt lát. (Lásd Bella tanulmány:)
Ebből csak két adat: a serdülőkorú gyerekek 20 százaléka magatartási, beilleszkedési, emocionális zavarokkal küzd. A 13 éves korcsoportba tartozók negyede már legalább egyszer átélt teljes részegséget)
A totálisan individualista szemlélet miatt a közösségi lét, az összetartozás, az egymásra utaltság érzése, az érzelmek fontossága, személyiségformáló szerepe durván leértékelődik, a legerősebb motiváció a végsőkig hajszolt teljesítmény, mások felett aratott, bármi áron megszerzendő siker. Társadalmunk csakis ezt a fajta teljesítményt és sikert ismeri el valódi, egyedül üdvözítő eredményként és ezért elsősorban ezt is jutalmazza.
A kutatások világosan jelzik, a túlhajszolt teljesítmény-, sikerorientáltságnak a fiatalokra hosszútávon súlyos károsító hatása van, súlyos személyiségtorzuláshoz vezet. Aki nem áll be a hatalom által szisztematikusan irányított sikerhajszolásba, az értéktelen, annak a társadalom hátat fordít. Ez a szemlélet azért is felmérhetetlenül káros, mert már a gyerek születésétől ennek rendelik alá nevelését. Így – minden más fölött uralkodóvá válva – nagyon fiatalon kialakul és bevésődik, ez az értékrend.
A főiskolán, ahol szociálpedagógus lettem, egyik docensem tanította, a teljesítménytársadalom nem más, mint „függőtársadalom”, mert boldogságukat mindenekfölött az anyagi javak halmozásában a kizárólagos győzelemben keresik és vélik megtalálni. A társadalom vezérelve nyíltan vagy burkoltan: csak Egyetlen Győztes lehet, csakis a győzelemért érdemes élni, csakis ennek van létjogosultsága. A második, harmadik helyen végző nem a második, harmadik győztes, ők csupán csakis Vesztesek, mindenki más Vesztes.
Félreértés ne essék, nem az a gond, hogy a gyerek, a felnőtt, a csapat, a nép jobb szeretne lenni a másiknál, ha győzni akar. De nem csak győzni kell megtanítani a gyereket, hanem veszíteni is. Az élet bármelyik területén meg kell tanítanunk megbecsülni a szerényebb teljesítményt, tudást, eredményt, helyezést, ha tisztességes munka van mögötte, Ekkor akár az is előfordulhat, nagyobb becsülete lehet egy nagy harcban kivívott sokadik helyezésnek, mint egy könnyen szerzett győzelemnek.
A mindenáron győzni elv szellemében nevelt gyereknél nem sok esélye van mélyebb kapcsolat, őszinte tisztelet, Barátság kialakulásának sem, mert ezek elengedhetetlen előfeltétele a másik iránti őszinte kíváncsiság, a másik megértésének, elfogadásának a képessége, ha kell, a saját közvetlen érdekről lemondva a másikért, másokért áldozatot hozni tudás.
Egy ilyen közösség megteremtésének gondolata vezérelt, amikor a községben, ahol születtem, létrehoztam egy szabadidő- és játékegyesületet. Nálunk Senki nem lehet lenézve, kiközösítve, a játékokban fontos a győzelem, de még fontosabb a játszótársak tisztelete, akár győztesek, akár vesztesek.
Klubunkat – az ihletet budapesti társklubunk adta – Animus névre kereszteltem. (Az animus latin szó jelentése:lélek, tehetség, szellem, értelem, kíváncsiság, életerő, természet,öntudat, eszmélet, emlékezet, gondolat, szív, érzelem.)
A névválasztás nem véletlenül történt. Úgy gondolom, a mi társadalmunkban jelenleg a léleknek, kíváncsiságnak, szellemnek, gondolatnak, szívnek, érzékenységnek, érzelemnek nincs igazán keletje. Klubunk hitvallása és szabályzata egyszerű. A szülök, de főleg a gyerekek megszavazzák, milyen programokat szeretnének, és amit tudunk, megvalósítunk ezekből. Nálunk nem az egyén dicsősége a legfontosabb, hanem az őt segítő KÖZÖSSÉG, vagyis mindnyájunk sikere. Nálunk nem pénzt, materiális vagyont, hanem -hosszabb távon – akár életre szóló érzelmi-szellemi gazdagodást lehet nyerni. Ezt semmilyen bajnoki cím nem pótolhatja.
Bár többmint fél éve létezik a klub Nußlochban, és rengeteg időt és energiát áldoztam rá, még mindig nagyon kevesen vagyunk. Nußlochban – az okot nem tudom, de sejtéseim vannak – a német átlag van szívből, lélekből, szellemből, képzelőerőből, kíváncsiságból, bátorságból. Ezt több ténnyel is alá tudom támasztani.
Januárban például egy ingyenes jegyet sorsoltunk ki a gyermekegyetemen való részvételére. A nyertes a szomszéd községből jött. Februárban 3 szabadkártyát sorsoltunk ki egy koncertre és személyes találkozást szerveztem a volt Genesis énekessel, Ray Wilsonnal. A nyertesek ismét nem nusslochiak voltak.
Két héttel ezelőtt lehetőséget biztosítottunk a nusslochi fiataloknak a Transatlantic együttest meginterjúvolni és az azt követőkoncerten ingyen részt venni. A környék összes iskolájának szóltunk, a zenetagozatosoknak külön is. Nußlochból SENKI nem jelentkezett… Nekik semmit nem mondott, hogy élőben láthatják a világ egyik legjobb dobosát, Mike Portnoy-t, sőt beszélhetnek is vele. (Portnoy 12-szer nyerte el az év legjobb progresszív dobosa címet és kétszer ő kapta meg a legjobb oktató-nevelő DVD elkészítésért járó elismerést.)
Mike Portnoy – Unbelievable Drum Solo
Nehezen tudom kifejezni, mennyire fájt Randy Georgnak elmondani, hogy a községünkben teljes közöny fogadta a programot, csak 2 klubos gyerekkel jöttem, mert a többieknek indoklás nélkül megtiltották szüleik a részvételt. Többen megkérdezték, ha ekkora közöny van, ennyire nem értékelik Nußlochban a heti színes beszámolókat, riportokat, a klubos gyerekekkel és szüleikkel végzett munkát, akkor miért teszek bele ekkora energiát, miért nem adom fel? Azt válaszoltam, hogy a beszámolókat már nem a nusslochiaknak írom, hanem KIZÁRÒLAG a gyerekeknek és szüleiknek, akik a programokon részt vettek, illetve azoknak, akik december 20-a óta rendszeresen, hűségesen rákeresnek internetoldalunkra.
Tegnap egy szónok azt mondta, lényegesen nehezebb Jót, mint Helyeset tenni. Én nem tudom, hogy a Klub létrehozása „helyes” cselekedet volt-e, ahogy azt sem tudom, hogy az én községem, Nußloch egyáltalán olyan hely-e, ahol megengedik és „helyesnek” tartják szép programokat létrehozását. De egyet tudok: én „Jó” dolgot csinálok, még akkor is, ha ez egyesek szerint valamilyen szempontból nem „helyes”.
Neal Morse – Mighty To Save
De a Jó létrehozásához sok erő kell, és talán még több a csalódásokhoz.
Egy pár héttel ezelőtt a ludwigshafeni televízióból értesítet kaptunk, szeretnének a nusslochi ifjúsági munkáról szóló hosszabb beszélgetés keretében az egyik riportfilmünkből egy részletet leadni. Mivel a községünkben ez az adó nem fogható, kibéreltük a ludwigshafeni főiskola auláját körbeplakátoztuk egész Nußlochot szeretettel meghívva a nußlochi polgárokat és személyesen értesítve a politikai elitet. Csak egyszerű visszajelzést kértem, a hely befogadóképessége miatt. Az egész községből SENKI nem jelentkezett, vagyis a nußlochi felnőtteket, szülőket abszolút nem érdekelte, mit tudunk nyújtani gyerekeiknek. De lehet-e ezen akkor igazán csodálkozni, ha a község fiataljainak szellemi fejlődéséért, kulturális életéért politikailag, de még inkább emberileg felelős politikusok – nekem szóban cinikusan „sok sikert” kívánva – tudatosan távol tartották magukat? A totális közönyre való tekintettel lemondtam a rendezvényt.
Vajon megfordult-e bármelyik politikai prominensünk fejében, hogy magatartásukkal abszolút negatív mintát mutatnak? Megfordult-e a fejükben, mekkora csalódást okoznak azoknak a gyerekeknek, akik rengeteg munkát öltek bele abba, hogy a klubunk minden nehézség ellenére létezik-létezzen még? Vezetőink azt adták tudtul a gyerekeknek: teljesen értéktelen, felesleges, értelmetlen, amit csináltok, nincs szükségünk ifjúsági klubokra,közösségekre, sajnáljuk, de számunkra a közösségért végzett munka és a közösségi lét nem érték, ezért ne is számítsatok semmilyen támogatásra.
Real Tears For Sale
Egy elkeseredett pillanatomban eszembe jutott a Marillion egyik dala, a „Real tears Sale“( Igaz könnyek eladók).Tehát aki igaz könnyeket akar vásárolni csak Nusslochba, hozzám kell jönnie. Huszonöt év fájdalmának, gyötrődésének keserű és igaz könnyeit őrzöm a szívemben. Nem csak az enyémet, rengeteg szerencsétlen gyerekét is. Félek, nem sok fér már a szívembe, ha túlcsordul, megszakad. Jöjjön mindenki, akinek igaz könnyek kellenek, értékét nem lehet pénzben kifejezni. Jöjjön mindenki, aki nem tudja, milyenek az igaz könnyek, milyen csodákra képesek, hogy oldják fel a ridegönzés betonpáncélját. Nem kérek érte semmit. Gyertek, amíg nem késő!
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Ezután Neal Morse játszott a TRANSATLANTIC szám „We all need some light” (Mindenkinek kell fény)
We All Need Some Light
